2012. december 6., csütörtök

Ikea

Az Ikeában kapható a cég saját márkás világos és barna söre. Én a barnát kóstoltam meg, karakteresnek nem nevezném, de nem volt rossz, a svéd húsgolyókhoz még passzolt is.

Holnap nyílik új helyen a Hrabal Söröző


2012. december 5., szerda

Némi újdonság

A Jaromírban kipróbáltuk a vendégsörként most éppen csapon lévő Žatec Premiumot és a Bohemia Regentet (a Bohémia ízlett jobban), ill. én a vegyes tálat is: mindegyik sörkorcsolyából fél adag.

2012. december 3., hétfő

Adventi villamos Miskolcon

Az ünnepi díszben pompázó villamos advent első vasárnapján délután 4 órakor indult első útjára a Tiszai pályaudvarról a Felső-Majláth végállomásra, hogy ezt követően egészen advent utolsó vasárnapjáig közlekedjen Miskolcon. A villamosra érvényes jeggyel, bérlettel, illetve utazásra jogosító okmánnyal – a szokott módon lehet felszállni.
 

2012. november 9., péntek

Villamos és trolibusz járműbeszerzési projekt


A Kormány 2012. november 7-én jóváhagyta a BKK által benyújtott „Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” című nagyprojekt-pályázatot, és elfogadta a projektek kiemelt projektként történő nevesítését, valamint hozzájárult a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedés Operatív Program Irányító Hatósága és a BKK közötti támogatási szerződés megkötéséhez. A projekt kedvezményezettje a BKK, a támogatási összeg nettó 42,7 milliárd forint.

A projekt első ütemének keretén belül 37 db új, korszerű, alacsonypadlós villamos, valamint 24 db új, korszerű, energiahatékony, alacsonypadlós trolibusz kerülhet beszerzésre. Az új járművek fogadásának megteremtése érdekében három meglévő – a Hungária, a Száva és a Budafok – BKV kocsiszín fejlesztésére, a karbantartási kapacitások megteremtésére, valamint a peronok akadálymentesítésére is sor kerül.

2012. november 4., vasárnap

Sört főztünk

Tegnap sört főztünk az egyik barátomnál a kazánházukban, ami egyben a nyári konyhájuk is. Pontosabban  ő főzte, mi meg néztük, ittuk az egyik korábbi főzetét, közben addig az asszonyok a konyhában tanyáztak. Nem egyszerű dolog kell némi befektetés, idő és hely. Lakótelepen nem javaslom. Lesz elő szilveszterre  jó húsz liter félbarna sörünk.

2012. október 31., szerda

Novemberi évfordulós nosztalgiajáratok Budapesten

A 125 évvel ezelőtt megindult budapesti villamos és HÉV közlekedésre emlékezve a BKV novemberben több alkalommal indít nosztalgiajáratokat több vonalon is és lesz villamosfelvonulás a Nagykörúton.

Program (bkk.hu)

2012. október 27., szombat

Opera Pub

Tegnap elkísértem az egyik barátomat egy összejövetelre az Opera Pub-ba. Kellemesen csalódtam. Már az utcán megörültem, amikor megláttam, hogy nem valami tömegsört csapolnak, hanem Rizmájert. Sőt a gyár termékeiből több is van a csapon. Én a fekete sörüknél leragadtam, tudtam, hogy ez a kínálatból a legjobb. A berendezés is nagyon hangulatos, nagyobb társaságok is jól elférnek. Egy bánatom volt csak, bár inkább csak utólag, kissé drága, főleg a hónap végén.

2012. október 21., vasárnap

Sínvadászat

Az egykori, a gödöllői HÉV-ből leágazó Ikarus-iparvágány nyomait kerestem. A 2009-es Budapest-térképem még jelöli ezt a mellékvonalat. Az Arany János utcában járt, de ott semmi nyoma, ill. nem látni azt sem, hol volt a leágazás. Csak közvetlenül a gyárnál találtam egy kis sínmaradványt.

Egy napig újra lesz 56-os villamos

Az 56-os magyarok világszövetsége a levélben kereste meg Tarlós István főpolgármester urat, hogy október 23-án, a korábban 56-os számjelzéssel közlekedő hűvösvölgyi villamos kapja vissza az 56-os számjelzést. A villamosvonal teljes átszámozására a Budai fonódó villamosközlekedés beindítása után lesz mód, amikortól a 61-es villamos Óbudára jár majd és Hűvösvölgyből a Körtérre újra 56-os jelzéssel közlekedhet villamos. Addig is azonban az ünnepi eseményekhez csatlakozva október 23-án 56-os számjelzéssel különjárati UV típusú villamost közlekedtet a BKV a korábbi 56-os villamos vonalán Széll Kálmán tér – Hűvösvölgy között.

2012. október 19., péntek

Sörmanufaktúra

Kellemes környezetben megbúvó kis bolt-kocsma négyféle csapolt és rengeteg üveges sörrel. Német és magyar kézműves nedűk. Tetszik a hely, de semmiképpen olcsónak nem mondható. Négyféle sört kóstoltam meg, érdekes módon legjobban a Betyár Király ízlett: fekete sör némi szilva fűszerezéssel.

2012. október 14., vasárnap

Nosztalgiavilllamos kavalkád a Moszkva téren


Ki volt állítva egy UV-villamos és hóseprő muki. Négy különböző nosztalgia szerelvény irányba indult óránként a térről (sajnos negy egy közös helyről). Én a Bengálit választottam a Deák térről visszaút gyanánt. A térről induló villamosokon mindig jóval többen voltak, mint az oda érkezőkön.

2012. október 13., szombat

Látogatás a cinkotai HÉV-telepen

A HÉV elindulásának 125. évfordulója alkalmából be lehetett menni a cinkotai főműhely és kocsiszínbe, de csak regisztráció után és kísérettel. Az idegen vezetéstől nem vártam sokat, de kellemesen csalódtam: szakszerű és érdekes volt. Be lehetett nézni a kocsik alá és fel lehetett menni a régi járművekre, volt tablókiállítás is. Az ACSEV-kocsival én is megtettem egy nosztalgiamenetet Csömör-Kavicsbánya irányába és vissza. A mi utunk alatt egy HÉV-mozdony segítette a régi jármű előrehaladását (a videón láthatóesetben viszont önállóan ment a motorkocsi)



2012. október 11., csütörtök

Nosztalgiavillamos központ a Széll Kálmán téren

Az idén 125 éves budapesti villamosközlekedés tiszteletére különleges programot kínál a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV: október 14-én, vasárnap a Széll Kálmán térről nosztalgiavillamosok indulnak - egyszerre négy irányba: Deák tér, Batthyány tér, Boráros tér, Hűvösvölgy.

I. Kanizsai Sörfesztivál és Fúvószenekari Találkozó

Kikk a képre

2012. október 9., kedd

Nyílt nap a cinkotai HÉV-telepen és nosztalgia HÉV-járat

A 125 éves budapesti hév- és villamosközlekedés jubileuma alkalmából újabb érdekes programmal várunk mindenkit október 13-án, szombaton 10 és 15 óra között, ezúttal a BKV cinkotai hév-kocsiszínében és járműjavító üzemében megrendezett nyílt napon. A rendezvény napján nosztalgiajáratként az ACSEV motorkocsi közlekedik óránként. A nyílt napi kocsiszín látogatás ingyenes.

Dupla Alstom az Örsön


2012. október 6., szombat

Konrád-kánaán a Jaromírban


Tegnap ellátogattunk a Jaromír Sörözőbe. Korábban mindig alig voltak, de most tele volt. Hat féle Konrád sört csapoltak, mindegyiket ki akartuk próbálni, ezért vettünk bérletet (6 korsó=2400 Ft). Megérte

2012. október 4., csütörtök

Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál 2012 Szeged - Szabadka

A Szeged és Szabadka között közlekedő sínbuszon: felolvasások, koncertek, színházak, csirkészek és babonavadászok, bálnatündérek és kortárs rántották. Luxus-menü: Pácolt Arisztotelész és Joyce-saláta. Az esemény a SÍN-tér Kulturális Egyesület szervezésében valósul meg. Gazdag irodalmi, zenei és színházi programokat kínáló fesztivál. 

IV. TEMOFESZT Nemzetközi Vasútmodell Fesztivál

Klikk a képre

2012. október 3., szerda

Nosztalgiavillamos Miskolcon

Idén október 4-én 50 éves az MVK Zrt. 100-as pályaszámú – immáron nosztalgia - villamosa, amely fél évszázados születésnapján ismét közlekedik a Tiszai pályaudvar és a Vasgyár között, illetve, igazi különlegességként, egy forduló erejéig a Tiszai pályaudvar és az új, Felső-Majláth végállomás között is. Az érdeklődők számára több alkalommal fotózási lehetőséget is biztosítunk.
 

2012. október 2., kedd

A Rákosszentmihályi HÉV emlékezete

Tegnap ismeretlen okból Sashalmon (is) kóboroltam céltalanul. A legnagyobb meglepetésemre belebotlottam az a 1970-ben megszüntetett Rákosszentmihályi HÉV maradványaiba. A képen látható vágány folytatásán létesült a Sashalmi sétány, ill. a Helytörténeti fasor

A rákosszentmihályi HÉV és a 69-es villamos (Budapest elveszett sínei)

2012. október 1., hétfő

Magyarok nyerték az I. Európai Nemzetközi Villamosvezető versenyt

A németországi Drezda városában idén 140 éves a közúti vasúti közlekedés. Ez alkalomból nemzetközi versenyt hirdettek az európai villamosvezetők számára, hogy kiderüljön, melyik ország járművezetői a legügyesebbek. A BKK és a BKV színeiben Veperdi Tamás és Ledniczky Zsuzsanna képviselte Magyarországot.  17 város villamosvezetői között ők bizonyultak Európa-szerte a legjobbnak.

bkk.hu cikke

2012. szeptember 29., szombat

IV. Kamaraerdei Villamosnap

A szeptember utolsó napján megrendezésre kerülő villamosnapon húsz percenként nosztalgiavillamosok közlekednek a 18-as, a 41-es és a 47-es villamosok Újbuda-központ megállójától Kamaraerdőbe. Az első villamos Újbuda-központtól 9:10-kor, Kamaraerdőből 9:50-kor, az utolsó Újbuda-központtól 15:30-kor, Kamaraerdőből 16:10-kor indul. A nosztalgiavillamosokon a kalauztól váltott 400 forintos menetjeggyel lehet utazni. Hat éven aluliak számára az utazás díjmentes. A nosztalgiajáratokon a száz éves favázas járművek mellett utazni lehet a debreceni FVV csuklóssal, illetve a forgalomból öt éve kivont UV villamossal is.

2012. szeptember 23., vasárnap

Megnyílt a 179. Oktoberfest

Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál. A folyékony kenyér ünnepe zuhogó esőben kezdődött a bajor fővárosban, de a rossz idő nem rontotta el a hangulatot. A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta. Christian Ude főpolgármester és Horst Seehofer kormányfő koccintását üdvrivalgás fogadta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált.

2012. szeptember 22., szombat

Autómentes Nap 2012

 Érdekes programok voltak a forgalom elől elzárt Andrássy úton, teljesség igénye nélkül: régi Ikarus, régi mozdony, régi trolibusz-pótkocsi, "hajtányozás", mozdonyszimulátor, elektromos autó, villamos-terepasztal stb.




Elfáradtam-megszomjaztam-betértem

Csapolt Baronka és cseh kolbász a Jaromirban

2012. szeptember 16., vasárnap

Vasútmodellek a Keletinél

Gyors látogatás tettem 59. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Verseny helyszínén. Nagyobb szabású rendezvényre számítottam, de azért tetszett.

 


2012. szeptember 15., szombat

Főzdefeszt-teszt

Nagyon kellemes idő kora délután, még nem volt tömeg, nemigen kellett sorba állni. Ugyanakkor az árak tovább emelkedtek, átlag 500 Ft egy pohár sör.
Freaky Grabanc, szűretlen Ježek, ESB, Kárpi szüretlen barna búza, Ősforrás, Brutal bitter,

2012. szeptember 11., kedd

Ünnepi rendezvények a 125 éves hév- és villamosközlekedés tiszteletére

Budapesten 125 éve, 1887-ben indult meg a hév- és villamosközlekedés. A Széll Kálmán téren tartott eseményen, amelyen bemutattak egy, az évfordulóra feldíszített Combinót, részt vett Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. A főpolgármester a jeles alkalomból elmondta, az évforduló alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK és a BKV három hónapos rendezvénysorozattal készül: nosztalgia villamos és HÉV járatok, kocsiszínlátogatás stb. A budapesti villamosközlekedés megindulásának 125. évfordulóján – november 25-én, vasárnap – járműparádé és felvonulás lesz a Nagykörúton, a 4-es és a 6-os villamosok vonalán.

2012. szeptember 10., hétfő

Végre sikerült

3 napig nem jött össze, hogy utazzak a forgalomba állított Alstom-szerelvényen, pedig mindennap utazok a kettes metrón. Ma reggel végre szerencsém volt. Tényleg csendesebb, halk az ajtózáródást jelző hang. A tömegnyomor itt is tömegnyomor, de enyhít rajta a légkondi. Gondolom előbb-utóbb eltűnik az a fél tucat biztonsági őr, aki kísérte a vonatot végig.

2012. szeptember 7., péntek

Tegnap megkezdődött az 1. Miskolci Sörfesztivál

Ünnepélyes keretek között, a Csík zenekar koncertjével vette kezdetét csütörtökön este a Miskolci Sörfesztivál a Miskolc Színpadon, a Népkertben. A koncertet megelőzően a megjelenteket Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Richard Raši, Kassa főpolgármestere és Hajdú Péter, a televíziós személyiség, a rendezvény egyik megálmodója köszöntötte.

 

Forgalomba állt az első Alstom metrószerelvény az M2 vonalán

Az Örs vezér terén tartott ünnepélyes eseményen beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és részt vett Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója és Gallatz Zoltán, az Alstom Transport ügyfélkapcsolati igazgatója. Jelenleg hét szerelvény van a BKV-nál, szeptembertől folyamatosan, havonta két-három új metrókocsi forgalomba állítására van lehetőség, a szerelvényeknek ugyanis a forgalomba állítás előtt még le kell vizsgázniuk. Az Alstom összesen 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra, 2013. február 13-ig kell az utolsó szerelvényt is Budapestre szállítania a gyártónak.

2012. szeptember 6., csütörtök

Kisvasútra fel! Magyar Kisvasutak Napja Királyréten


A Magyar Turizmus Zrt. 2012-ben elindított egy promóciós programot, amelynek célja a magyarországi tájak, s kiváltképpen a magyarországi kisvasútvonalak népszerűsítése volt. Ennek záró akkordja a Kisvasutak Napja egész napos program lesz, amelyet Királyréten rendeznek meg.
  A szeptember 8-i Kisvasutak Napján Királyréten 10 és 17 óra között lesznek a programok. Feláll az Élmény Ösvény, amelynek végigjárói  kipróbálhatják az erdei sportok mellett az íjászkodást, kicsit lentebb, a gubacs tinta készítés rejtelmeit ismerhetik meg az érdeklődők. A játszótérnél a vízi fűrészmalmot, az erdészeti és virágnaptárat ismerhetjük meg, a kézműves sátor pedig bőrözéssel, kovácsolással, csuhézással, nemezeléssel várja az érdeklődőket. 
Az emberi erővel meghajtható vasúti járműveket a Királyréti Hajtánypályán lehet igénybe venni, amely 9.30 és 18.30 között lesz nyitva. Szintén a kisvasút végállomáson nyílik a kisvasutas kiállítás a vasútüzemekhez kötődő régiségekkel.

2012. szeptember 5., szerda

Még több hannoveri villamos

Forgalomba áll a 2011-ben Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított beruházási forrásokból a BKV által beszerzett újabb 10 darab hannoveri villamos Budapesten. A németországi Hannoverből beszerzett, használt német TW6100-as sorozatú villamosok forgalomba állításával újabb régi, korszerűtlen és az utasok számára sem kifejezetten komfortos, fűtés nélküli villamoskocsikat vonhat ki a forgalomból a BKK és a BKV az ősszel. Az októberig megvalósuló típuscserének köszönhetően valamennyi, a Határ út térségében közlekedő villamosvonalon (azaz a 42-es, 50-es és 52-es vonalon) kizárólag a komfortos, fűthető utastérrel, korszerű utastájékoztató rendszerrel felszerelt villamosokkal utazhatnak utasaink és tervezzük a hannoveri villamosok üzemének részleges kiterjesztését a 24-es villamosvonalra is.

2012. szeptember 4., kedd

Ismét vonattal Szalajkaházra!

Az Országos Kisvasúti Napon 2012. szeptember 08-án (szombaton) a Mátravasút Lajosháza – Szalajkaház vonalszakaszon próbaüzem keretében megindítja a menetrend szerinti személyforgalmat. 

II. Nyíregyházi Söröző

A rendezvény 2012. szeptember 6-9-e között a Korzó Bevásárlóközpont szabad területén kerül megrendezésre. A fesztivál partnere a Belga Sörök Háza. A cseh sörimádók tobzódhatnak majd, hiszen 10 ottani gyár kínálata sorakozik fel. Nem marad el a sorból az egyetlen nyíregyházi sörfőzde, a Kurbely sem, amely Classgold néven évek óta főzi finom sörét. Az úgynevezett kézműves sörfőzdék is felvonulnak, ők leginkább az ízesített söreikkel érkeznek. Mindegyik napon színpadi produkciók is lesznek.

2012. szeptember 2., vasárnap

Szabadtéri sörözés a Várban

Hosszas hezitálás után magányosan kilátogattam a II. Budavári Sörfesztiválra egy rapid kóstolgatásra, a többi sörcimbora nem jött, nem szeretnek belépőt fizetni (én sem). Kora délután mentem, mert nem szeretem a tömeget. Nem is baj, mert háromszor kellett sorban állni: belépő, fesztiválkártya (fizetőeszköz), korsó. Nem voltam formában, de azért teszteltem néhány sört, amit még nem ittam: HB Oktoberfest (világos), Zatec Xanto (barna),  Palóc- Jó Palóc (világos), Palóc-Mementó (barna),  Hámori Keserű Csoki (barna), Ninkaszi Vágya (fügés), Rizmajer (kukoricás), John Bull (világos). Társaságban azért jobban ment volna. A belépőhöz kapott két sörkuponban óriásit csalódtam, mert csak Sopronira jogosítottak volna, amit senki sem mondott, akkor derült ki, amikor ezzel a kaptam fizetni másfajta nedűért.


Nosztalgia HÉV szerelvény a szentendrei vonalon

Nem volt sehol előre meghirdetve hivatalosan, véletlenül találtam rá a neten. Menetrendszerű szerelvényként közlekedett normál díjszabással. A MIX/A típusú szerelvény még  hétvégén közlekedik:

A szentendrei végállomásról: 8:33; 10:13; 11:53; 14:33; 18:13.
A Batthyány téri végállomásról: 9:18; 10:58; 12:38; 15:18; 18:58.

Képek




Már nem sokáig lesz érdekes

Alstom-próbametró beáll az Örs vezér téri végállomásra


2012. augusztus 31., péntek

Kárpátalja Expressz

Három nap, négy ország, tizenkét program: ez a Kárpátalja Expressz szeptember 7. és 9. közötti útja röviden. Kárpátalján a szovjet időkben széles nyomtávra állították a vasúti közlekedést, de 2010 óta, immár harmadszor ismét egy magyar vonat közlekedik az Osztrák-Magyar Monarchiában épített, de máig megmaradt normál nyomtávú pályán. Az Info13 Közhasznú Egyesület, a MÁV Nosztalgia Kft. valamint a MÁV-START közreműködésével indított különvonat – a MÁV Zrt. tulajdonában levő, magyar címerrel díszített – 017-es számú NOHAB dízelmozdonyból, valamint a tervek szerint hét személy- és egy étkezőkocsiból fog állni. A három nap alatt a szerelvény a Budapest – Debrecen – Nyírábrány/Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Halmi/Nevetlenfalu – Nagyszőlős – Beregszász – Csap/Ágcsernyő – Perbenyik – Kisújhely/Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest útvonalat teszi meg. Az utazásra jelentkezők tucatnyi ünnepélyes és hangulatos programon ismerkedhetnek meg a helyi magyar közösségekkel.

Ismét Főzdefeszt: szeptember 14-16.


Dallamos Villamos

A Magyar Dal Napja, és a BKV együttműködésének köszönhetően az idén szeptember 2-án és 8-án már a 4-es villamos vonalán közlekedik a "csodaszerelvény". A villamosok mindkét kocsijában zenészek utaznak, akik végállomástól végállomásig ismerős és vadonatúj magyar dalokkal szórakoztatják a közönséget. A villamosra bárki felszállhat, aki érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezik.

Menetrend (www.magyardalnapja.hu)

2012. augusztus 30., csütörtök

Szeptember 7-én állhat forgalomba az első Alstom

A tervek szerint szeptember 7-én áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon - tudta meg két egymástól független, az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön az MTI. Ezt követően havonta 2-3 új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani. Jelenleg négy szerelvény van Magyarországon, de ezek közül egyelőre csak egyet állítanak forgalomba, a többit még vizsgálja a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH)

Forrás: hirado.hu

 

Tegnap kezdődött a II. Budavári Sörfesztivál

2012. augusztus 29. és szeptember 2. között második alkalommal rendezik meg a Budavári Sörfesztivált a Budai Várban. A sörkedvelő közönség közel 200 féle sört és sörkülönlegességet, ismert és népszerű márkákat, hazai, cseh, német, angol, ír és belga, valamint egyedi kézműves söröket kóstolhat végig a fesztiválon. A tavalyihoz képest kétszer annyi kisüzemi sörfőzde van jelen a fesztiválon. A fesztivál öt napja alatt közel 40 zenekar, és több mint 120 fellépő művész garantálja majd a felhőtlen szórakozást. Többek között helyet kapott a programban a Republic, Ganxta Zolee és a Kartel, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, a Firkin, a Joe Cocker Cover Band, illetve a Paddy & The Rats. A zenei produkciók mellett stand-up fellépők sora is várja a közönséget.

2012. augusztus 25., szombat

Modern Guinness-korsó

A Guinness a BBDO ügynökséggel együtt megalkotott egy egyedi Guinness-korsót, amelybe Guinness sört töltve a sörfogyasztó előtt megjelenik egy QR-kód, amelyet beolvasva frissíti a Facebook állapotát és becsekkol a Foursquare-en, így egyedi kuponokat lehet letölteni, amely újabb ingyen söröket vagy más kisebb ajándékokat jelent a vásárlónak.

2012. augusztus 24., péntek

Kisvasút napja Szobon és Holdfény Express

Centenáriumi Kisvasúti nap lesz augusztus 25-én Szobon, 100 éve épült ugyanis az első kisvasút Szob település határában, melyből kialakult hazánk egyik legnagyobb forgalmú gazdasági vasútja. A jeles eseményen kikapcsolódhatnak a felnőttek és gyermekek egyaránt, lesz vonatozás, kézműves foglalkozás, hajtányozás, vasúttörténeti kiállítás, koncert és éjszakai vonatozás is.

2012. augusztus 23., csütörtök

Kulturált egy pohár

Tegnap elmentünk a Szépművészetibe mi is. Hagytunk magunkat tárlatvezetni a németalföldi gyűjteményben: tudtak ezek a régi hollandok mulatni, a sörös korsó ott volt mindegyik képen. Érdekes volt, de még jobbb lett volna, ha kisebb a tömeg. Ha jegy mellé sajnos csak egy kostolójegy járt. Hosszas tanakodás után (4 féle magyar kézműves sört csapoltak) a kukoricás Rizmajer mellett döntöttem, de technikai okokból azt épp nem kaphattam, ezért lett belőle végül fekete Rizmajer. Eész finom volt.

2012. augusztus 22., szerda

Jaromir

Mindig érnek meglepetések: még egy cseh söröző, bár már április óta nyitva vannak, de csak most fedezte fel szemfüles barátom. A csapolt sör választék nem az igazi (barna és világos Staro), üveges fronton és a sörkorcsolyák (a Jaromir nagyon finom volt) tekintetében sokkal jobb a helyzet.


Sörben az igazság: sörös program a Szépművészeti Múzeumban


Program (www.szepmuveszeti.hu)

2012. augusztus 19., vasárnap

UV-villamosok egy napig a 47-es vonalon

Az augusztus 20-i ünnepen egy napig újra UV-villamos jár a 47-es vonalon a Deák Ferenc tér és Budafok, Városház tér között. A típus rajongói 5 év után újra utazhatnak kedvencükön, az UV villamosok ugyanis 1956-tól 2007-ig közlekedtek Budapesten.

Indulási időpontok:
Deák Ferenc tér: 10:00, 11:30, 13:00, 14:30 és 16:00
Budafok, Városház tér: 10:35, 12:35, 13:35, 15:05 és 16:35
A járatok a kalauztól vagy a járműkísérőktől vásárolt 400 forintos menetjeggyel vehetők igénybe, amely egyszeri utazásra érvényes. Hat éves kor alatt az utazás ingyenes.


Forrás: bkk.hu

2012. augusztus 15., szerda

Új közlekedésfejlesztési nagyberuházások előkészítése kezdődik meg Budapesten

Közös sajtótájékoztatójukon Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondták: A következő, 2014 és 2020 közötti uniós támogatási ciklusra való felkészülésként a Budapesti Közlekedési Központ négy fontos közlekedési nagyberuházás előkészítését kezdte meg: a kisföldalatti meghosszabbítására, a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötésére, a fővárosi villamos- és trolibuszhálózat fejlesztésére és az észak-déli regionális gyorsvasút déli szakaszának előkészítésére vonatkoznak. 

2012. augusztus 12., vasárnap

Rövid hazai kisvonatozás

Tegnap kimentünk Farkasmályba fröccsözni, természetesen kisvonattal. A gyöngyösi állomáson két vonat állt bent, mindkettő egy nyitott és egy zárt személykocsival. Sajnos nem indítottak gőzmozdonyt, gondolom az eső miatt.


2012. augusztus 10., péntek

Elmarad a Borsodi Sörfesztivál

A szervezők azt írták, hogy a másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek azért kellett elmaradnia, mert a miskolci városvezetés lehetetlenné tette, hogy bérbe vegyék a fesztivál területének szánt parkolót. Szerintük „az ok nyilvánvaló": az idei Borsodi Sörfesztivál Miskolci Sörfesztivál egyeduralmát.

 

Kisvasút napja Kecskeméten

forrás: kisvasut.hu

2012. augusztus 9., csütörtök

Haldokló és reménykedő fenyvesi kisvasút

A jelenleg működő egyetlen szakaszán az év minden napján jár vonat Somogyszentpálra.  A többi szárnyvonalat régóta fel akarják támasztani a "szünetelésből", de pénz híján mindeddig kisiklott a projekt.

 

2012. augusztus 7., kedd

125 éves a HÉV

Százhuszonöt éve, 1887. augusztus 7-én indult meg a közlekedés a budapesti helyiérdekű vasút, a HÉV első vonalán. Az első, tíz kilométeres és gőzmozdony vontatta vonalat 1887. augusztus 7-én adták át Budapest-Közvágóhíd és Soroksár között, ezt még abban az évben Harasztiig, majd 1892-ben Ráckevéig hosszabbították meg.

2012. augusztus 6., hétfő

4-es metró 2014-ben

A 4-es metróra szánt Alstom szerelvények az év végére érkeznek meg, a vonal utolsó állomása pedig a jövő év közepére készül el. Többéves csúszás után, 2014 első negyedévében megkezdődhet a próbaüzem.

 

Kettős nosztalgiavillamos menet Újpesten

Két villamos is ment Káposztásmegyerre, a 611 sz. favázas ment elől, majdnem tele volt, én a mögötte haladó Bengálin utaztam egyedüli utasként